Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Nyitnikék

Egész, egység, egészség - 4.1 rész: Gondolatok a súlytalanságról



Most, hogy kellő időnk van az olvasásra :) kezdjük is el az egészségesebb életmódhoz kapcsolódó tevékenységek részletezését. A sorban természetesen legelső helyen az év eleji fogadalmak favoritja, testünk tömegének csökkentése áll. Mivel a témában számtalan jól megírt és szakmaiságát tekintve nagyon alapos cikk található, ezért én most inkább a témát a hozzáállásunk és környezetünk ránk való hatása szempontjából közelíteném meg, de a bejegyzés végén ismertetek egy általam hatékonynak ítélt módszert, valamint több hasznos oldalt, ahol megtalálsz minden szükséges információt étkezési szokásod megváltoztatásához.

Szándékosan nem írtam fogyókúrát, mert az már annyira ódivatú. Kicsit azt érzem, hogy már a diéta szó is elinflálódott. Az életmódváltás talán a mostanában leginkább használatos kifejezés, ami viszont sokakban ellenérzést és félelmet gerjeszt, ebből fakadóan távolságtartással kezelik a témát. Érdekes megfigyelni a szóhasználatban fellelhető evolúciós lépcsőt, hiszen míg a fogyókúra kifejezésben érződik, hogy egyetlen célunk a kevesebb kiló elérése bármi áron, addig a diéta szó már valamivel összetettebb, egy adott céllal megvalósuló étrendmódosítást jelent (aminek célja nem feltétlenül a fogyás, bár sokan azzal azonosítják). Az életmódváltás viszont egy lényegesen komplexebb fogalom, amibe nem csak a táplálkozásunk, hanem számtalan más tevékenység beletartozik. Lényegében szemléletváltást jelent, aminek célkeresztjében egészségünk fenntartása, javítása áll.

A jólét korában (ami itthon is tapasztalható), amikor bármit meg tudunk venni, amit megkívánunk és fantáziánknak csak gyomrunk kapacitása és a pénztárcánk szabhat határt, nem csoda, hogy a lakosság jelentős része túlsúlyos. Lehet bizonygatni, hogy mennyivel élünk rosszabbul, mint x évvel ezelőtt, de a tényeken nem változtat: menj ki egy strandra nyáron és győződj meg a saját szemeddel, hogy éhezni nem éhezik a többség. A problémának több forrása van szerintem: az emberi gyarlóság, az erre rájátszó élelmiszeripar, a hiányos ismereteink, a köztudatban terjengő téves információk. A felelősségünket mindenesetre nem söpörhetjük le, és azt is tapasztaljuk, hogy vannak olyanok, akik képesek másfajta táplálkozás mellett is boldog, teljes életet élni.

Tudatosság! Légy tudatában, hogy mit, miért és hogyan teszel! Ez nem kioktatás akar lenni, hanem tanács. Eldöntheted, hogy leadsz néhány kilót és tehetsz ennek érdekében, de ha nem tárod fel magad számára, hogy mi vezetett el jelen állapotodig, milyen körülmények és befolyásoló tényezők közepette próbálod majd végig vinni a tervedet és hogy mi is a pontos célod (arról már nem is beszélve, hogy a miértekre is választ találj), akkor könnyen találhatod év végén a rituális pezsgőt markolászva és a Himnuszt énekelve azonos állapotban magad.

Ellenség a kapuknál

életmód fogyókúra fogyás egészség diéta élelmiszer

Ha sikerült meglelned a válaszokat és megvan a módszer is, amivel a célodat eléred, úgy gondolhatod, hogy már sínen vagy, innentől kezdve a vezérfonalat megragadva nem lesz más feladatod csak a jól kijelölt úton végig haladni. Hamar tapasztalni fogod valószínűleg (ha nem, akkor igen szerencsés vagy), hogy környezeted kevésbé lesz lelkes új táplálkozási szokásaid kapcsán, mint Te. Lesznek itt kétkedők ("Hallottam már ilyenről. Másnak sem sikerült."), bírálók ("Mi ez a hülyeség? Ez is valami trendi dolog."), irigyek ("Egy hét múlva, úgyis chipset fogsz megint enni."). Érdekes megtapasztalni, hogy mekkora ellenállás fogadja az embert, ha mást, másként kezd enni, mint a környezete. A focihoz tudnám ezt hasonlítani, amihez mindenki ért és ennek hangot is ad, mégis a szurkolók/nézők meghatározó része évek óta nem rúgott labdába.  Az evésnél pont az ellenkezője igaz: a gyakorlatban mindenki műveli, de a helyes elméletet kevesen sajátítják el.

Mit tehet az ember a negatív, lesajnáló, kioktató megnyilvánulásokkal szemben? Többnyire védve magunkat felcsattanunk, egyfajta felsőbbrendűséget érzékeltetve hangoztatjuk a tudományos eredményeket, vagy kioktatjuk mi is a környezetünket. Lényegében azt tesszük, amit velünk tesznek. Ez természetesen csak olaj a tűzre és fokozza az ellenállást környezetünk részéről. Fogadjuk meg a keleti tanok bölcs gondolatait és legyünk rugalmasak, hajlékonyak, miközben mély gyökereket növesztünk. Ne küzdjünk a családdal, barátainkkal, ne akarjunk meggyőzni senkit. Értsük meg őket, hogy miért mondják, amit mondanak és fogadjuk el, hogy más a véleményük a témában, majd haladjunk tovább az általunk kijelölt úton. Tegyük ezt alázattal és tisztelettel, és ne próbáljunk megnyerni minden egyes csatát.

A nagyok árnyékában

életmód fogyókúra fogyás egészség diéta élelmiszerKözel tíz évig tanultam közgazdaságot. Ez idő alatt, ha valamit megtanultam az az, hogy egy vállalkozás fő célja a profit szerzés. Bármennyire is szeretnénk hinni az ellenkezőjét, sajnos az élelmiszeripar sem kivétel ez alól, így még egy olyan szereplővel kell megküzdenünk, aki ellenünk dolgozik.

Gondolkodj, tájékozódj! Ne dőlj be automatikusan a jó marketingnek, az ismerős, egészséges életmóddal a köztudatban összekötött személyek ajánlásának. Olvass utána a dolgoknak, próbálj minél hitelesebb (lehetőleg anyagilag nem érdekelt, független) forrásokból információt szerezni. Tudom ez idő. De ha az idő pénz, akkor jobban el sem költhetnéd, hiszen az egészséges életmód manapság igen népszerű, aminek hatására számtalan ember, cég próbál versenyezni a pénzedért és ezen a területen nagyon nem igaz, hogy a drágább, az jobb is.

Matekkal a kilók ellen

életmód fogyókúra fogyás egészség diéta élelmiszerNagy valószínűséggel hallottál már a kalóriaszámolásról. A módszer hátterében az áll, hogy az ember energiát éget el, amit a bevitt tápanyagokból nyer. Ha többet viszel be a napi szükségletednél, hízol, ha kevesebbet, fogysz. Viszont az sem mindegy, hogy miből áll a bevitt táplálék. Fehérjékre, szénhidrátra és zsírra is szüksége van a szervezetnek, így nem elég csak egy adott ételre ráállni (lásd például a klasszikus káposztaleves fogyókúrát), hiszen akkor szervezeted nem kapná meg a működéséhez szükséges tápanyagokat. Éppen ezért nem csak a mennyiségre, hanem az összetételre is figyelni kell, illetve igyekezni kell a megfelelő napszakra időzíteni a táplálkozást. Most mondhatod, hogy ez már túl sok minden, amit szem előtt kell tartanod, de hosszútávon megtérül az alaposság, hidd el!

GYORS ÉS TARTÓS FOGYÁS NINCS! Az ezt ígérő módszerek olyan megoldások, amik valamilyen módon kizsákmányolják a szervezetet, ezáltal sokszor nagyobb kárt okozva, mint hasznot. A soványság nem jelent feltétlenül egészséget.

Két hasznos linket szeretnék megosztani. Az egyik elég jól leírja a kalóriaszámolás lényegét, módszerét, és azt, hogy hogyan érdemes csinálni, míg a másik egy oldal, ami nagy segítség lehet magában a folyamat végzésében. De javaslom, hogy olvass minél többet a témával kapcsolatban. Itt a reblog oldalán is folyamatosan jelennek meg hasznos írások.

És legvégül elrettentésként pedig egy film, ami rávilágít, hogy hogyan is tudnak viszonyulni az élelmiszervállalatok az egészségünkhöz. Jó szórakozást! J

Kalóriaszámolás módszere: http://www.lifetilt.hu/dietarol-es-kaloriaszamlalasrol-kezdoknek-i-shapeshifter-modra/

Hasznos oldal a kalóriaszámoláshoz: https://kaloriabazis.hu

Film: https://www.youtube.com/watch?v=OqkFr_A0nVI

Tovább
2

Egész, egység, egészség - 3. rész: Az idő fogságában



Mikor a munkám hatására elkezdtem az élet számomra új területeivel foglalkozni, akkor egyre inkább szembesültem az időhiány problémájával. Miközben a napi kötelező feladatok továbbra is előttem álltak, új érdeklődési köreim jelentős mennyiségű perceket emésztettek fel, és ahogy egyre inkább elmélyedtem bennük, annál nagyobb volt az ilyen jellegű éhségük. Úgy gondolom, hogy a korábbi korokhoz képest manapság lényegesen erősebben nehezedik legtöbbünk vállára az idő szűk marka, így idővel óhatatlanul elkezdtem a probléma feloldásán gondolkodni.

életmód egészség idő időmenedzsment

Az időhiány forrása kétségtelenül a mai életvitelből ered, aminek fő irányítója az a társadalmi, gazdasági rendszer, amiből teljes mértékben kiszakadni csak igen radikális lépéseket megtéve lehet (lásd szerzetesek). Mivel viszont a többség erre nem hajlandó (és nem is feltétlenül szükséges), ezért innentől kezdve adott, hogy csak egy bizonyos rendszeren belül mozogva tudunk gondolkodni. Egy-egy kikacsintást a határokon túlra esetleg megengedhetünk magunknak, lásd például hosszabb elvonulások, zarándokutak, de végül visszakerülünk abba a napi körforgásba, aminek milyensége életünk minőségét határozza meg.

A feladat tehát adott: Számtalan napi, heti teendőink közé valami újat szeretnénk beemelni úgy, hogy az tartósan gyökeret eresszen, és ne hervadjon el, mint a virág, amit elfelejtenek locsolni.

Én a következő módszert javaslom erre:

Először is vegyük sorra azon tevékenységeinket, amiket napi szinten meg kell csinálnunk: Reggeli készülődés (öltözés, mosakodás, étkezés, gyerekek rendbetétele), utazás munkahelyre, iskolába, az ottani feladatok elvégzése, ebéd stb. Ezek az aktivitások adják életünk vázát. Írjuk le őket egy papírra és írjuk melléjük, hogy nagyjából mettől meddig tartanak, illetve, hogy mennyi időt vesznek igénybe.

Most gondoljuk végig, hogy milyen olyan rendszeres, de már nem napi szinten jelentkező feladataink, hobbijaink vannak, amikre szintén időt szánunk. Írjuk le ezeket is, hogy milyen rendszerességgel és alkalmanként milyen hosszan végezzük.

Ha kész vagyunk a jegyzeteléssel, fogjunk meg egy naptárt és töltsük fel az egyes napokat a leírt dolgokkal egy-két hetes távlatban.

Jól fog látszódni, hogy mely napok azok, amik kicsit lazábbak és melyek kevésbé. Hol vannak hézagok és honnan lehet lecsípni egy kis plusz időt. Ha esetleg azt tapasztalnád, hogy a Te naptárad teljesen tele, van semmi gond, döntened kell! Valóban beemelsz valami újat az életedbe és elfogadod, hogy valami másnak búcsút intesz (vagy csökkented a ráfordított időt), vagy tudomásul veszed, hogy úgy szereted az életed, ahogy van, és nem mondasz le semmiről, ami eddig is a napjaid része volt. A Te döntésed!

életmód egészség idő időmenedzsment

Amiket érdemes lehet átgondolni:

  1. Mennyi időt töltök alvással? Egy felnőtt számára egészséges átlag idő napi 6-7 óra.
  2. Mennyi időt töltök olyan tevékenységekkel, amik időpazarlóak? Facebook, jelentéktelen információk, hírek olvasása, játék, film/sorozat nézése. (Persze mindnek lehet helye az életünkben, de a mértékén érdemes elgondolkodni.)
  3. Mennyi időt töltök valamely képességem fejlesztésével?
  4. Mik azok a napi, heti tevékenységek, amik elhagyásával az életem minősége nem romlik?
  5. Mik azok a tevékenységek, amik drasztikusan javítanának az életemen, ha végezném őket?

Ez természetesen csak néhány olyan gondolat, amiken ha elmélkedünk kicsit, akkor könnyebben javíthatunk a mindennapjainkon. Tessék kreatívnak lenni és időt szánni saját életünk tudatosabb megtervezésére és megélésére!

Ha úgy érzed ez neked túl merev módszer, Te ennél spontánabb vagy, nem hogy egy-két hétre nem tudsz tervezni, de még a holnapi napot sem látod, semmi gond. Neki lehet vágni természetesen így is bárminek, de hosszútávon biztos, hogy nagyobb eséllyel fogod feladni új tevékenységedet, hiszen a lényeg, hogy valahogy rendszeressé tedd a magad számára.

Természetesen az élet nem egy ennyire kiszámítható és szabályozható dolog, de ebből kifolyólag is érdemes tervezni és kitűzni időpontokat, meghatározni, hogy mennyi időt szeretnénk egy-egy cselekvésre szánni, ezzel is kisebb kilengéseket engedve magunknak, és segítve a célt szemünk előtt tartani.

Mindenki ismeri a mondást, hogy arra van ideje az embernek, amire szán, de ez azért nem ennyire egyszerű. Sok embernek komoly kötelezettségei vannak, amiket nem lehet csak úgy félre tolni és jelentősen meghatározza lehetőségeinket az is, hogy milyen és mennyi munkát végzünk, valamint, mint szinte minden másban is, komoly tényező lehet az anyagi helyzetünk is. Mégis úgy gondolom, hogy az időhiány sokaknál gyakran csak egy jó kifogás, mintsem valós ok, arra, hogy valami újba fogjanak bele. Kellő önkritikával és magunk irányába tanúsított őszinteséggel komoly felfedezéseket tehetünk, amik eredményeképpen meglepődve tapasztalhatjuk majd, hogy mennyi minden fér bele egy-egy napunkba.

életmód egészség idő időmenedzsment

Ha sok a teendőnk, tervezzünk. Ha úgy érezzük, hogy kuszák a napjaink, rendszerezzünk. Ha tudjuk, hogy sok időt töltünk feleslegesen bizonyos tevékenységekkel, akkor gyakoroljunk önkontrolt és fegyelmezzük magunkat. Van, hogy másként nem megy, és korábban kell kelni, vagy feküdni ahhoz, hogy valami új tevékenységre jusson időnk, mérlegeljünk, hogy mit kell ehhez feladni, vagy éppen változtatni jelenlegi életünkhöz képest és ha úgy látjuk, hogy ebből hosszútávon profitálhatunk, tegyük meg. És soha NE HALOGASSUK a dolgokat.

Az idő, akár a pénz, erőforrás, amit lehet jól és rosszul kezelni. Persze a lehetőségeink mások, de lényegesen nagyobb kihatásunk van az időbeosztásunkra (és ezáltal az életünkre), mint azt sok esetben állítjuk.

Van egy Wunderlist nevezetű ingyenes alkalmazás (Windows, Android, Mac támogatással!!!), amit én előszeretettel használok mind a privát, mind a munkahelyi feladataim rendszerezésére. Innen letölthető.

A program által megadhatjuk, hogy milyen feladataink vannak, beállíthatjuk, ha ezek ismétlődnek, priorizálhatjuk, csoportosíthatjuk őket. Bekapcsolhatunk emlékeztetést, hogy biztos sort kerítsünk az adott dolog elvégzésére. Jegyzeteket készíthetünk az egyes pontokhoz, összehangolhatjuk az Outlookunkkal és akár más felhasználókkal is megoszthatunk feladatcsoportokat.

Én azért szeretem, mert tehermentesít a feladataim észben tartása alól és a rendszerezésnek köszönhetően nagyobb hatékonysággal végzem a teendőimet, ritkábban tolom el őket.

Most, hogy tisztába kerültünk önmagunkkal és találtunk időt arra, hogy belefogjunk valami újba, kezdjünk hát neki az egészséges élet boncolgatásának. Elsőként a testtel, azon belül is az egyik legnépszerűbb témával foglalkozva: súlyunk megváltoztatásával.

Tovább
0

Egész, egység, egészség - 2. rész: Önismeret, de inkább tegezd magad.



Mikor az egészségesebb élet megkezdése mellett döntünk, egyből különféle cselekvések jutnak az eszünkbe, amiket gyakrabban, vagy éppen kevésbé intenzíven fogunk innentől kezdve végezni: többet sportolni, túrázni, több időt szánni magunkra, kevesebbet nassolni, idegeskedni, vagy időrabló tevékenységeket végezni.

Jó alapok nélkül viszont minden épület összedől és tapasztalatom szerint igaz ez fogadalmaink megvalósítására is. Épp ezért én úgy gondolom, hogy mikor kitűztük az elérendő célt magunk számára, akkor a következő lépésként egyfajta önvizsgálattal érdemes folytatni. Feltérképezni hozzáállásunkat a dolgokhoz, a világhoz és magunkhoz. Ezt kihagyva könnyen vakrepüléshez vezethet bármely tevékenységünk, melynek következtében értetlenül fogunk állni az események sodrásában, ha valami végül nem az elképzelésünk szerint alakul.

Amiken mindenképpen érdemes lehet elgondolkoznunk:

Nyitottság: Hogyan akarhatunk valami újba, másba belefogni, ha nem vagyunk képesek elszakadni eddigi gondolkozásmódunktól, beidegződéseinktől? Nyilván ha már megfogalmazódott bennünk a változtatás gondolata, akkor végbement egy fajta nyitási folyamat, de valóban képesek vagyunk akár alapvető meggyőződéseinket is felül írni?

Alázat: Tapasztalatom szerint manapság igen alul értékelt fogalom, hiszen a mai világban, amikor arra ösztönöznek, hogy akaratunkat érvényesítsük mások felett, akkor hogyan is értékelnénk egy olyan tulajdonságot, ami nem a dominanciáról szól. Az én felfogásomban az alázat alárendelődés valami, vagy valaki akaratának, mély meggyőződéssel, hittel és tisztelettel, ezáltal elismerve az adott terület számomra kifejezett értékét és (személy esetében) az abban való jártasságát.

Tisztelet: Magunk és környezetünk értékként való szemlélése. Hogyan is tanulhatnánk valami újat, ha nem becsüljük saját magunkat, vagy éppen azt, akitől tudást, ismeretet szerezhetünk? Ha nem látjuk meg az értéket és ezáltal a motivációt az újonnan elsajátítani kívánt tevékenységben, akkor az érdeklődés is hamar alább hagy, ami tipikusan jellemző az olyan esetekben, amikor nem saját elhatározásunkból, hanem külső nyomásra kezdünk el végezni valamilyen tevékenységet. (pl.: a párunk kedvéért kilókat leadni, az orvos javaslatára jógázni stb.)

Kitartás: Habár a mai világban idő hiányában éhezzük a gyors és még gyorsabb megoldásokat, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a tartós siker csak hosszú, állhatatos munkával érhető el. Minden egyes perc, amit egy adott tevékenység végzésével töltünk, értékké, ha viszont hagyjuk, hogy csak elteljen a pillanat, akkor kihagyott lehetőséggé válik.

A folyamat könnyebbik része, amikor megfogalmazódik bennünk a szándék valami újnak a megkezdésére, de a megvalósítás, az már egy sokkal nehezebb és összetettebb feladat, mert míg képzeletünkben általában steril viszonyok között látjuk célunk elérését, addig a valóságban számtalan nehézség, hétköznapi akadály, rossz beidegződés fogja szegélyezni az utunkat, és ha nem vagyunk kellően felkészülve ezek kivédésére, akkor csak kudarcaink számát fogjuk növelni.

Érdemes elgondolkodni ezeken a fogalmakon, nem csak életmódváltásunk kapcsán, hanem egész életünkre való kihatásukat is tekintve. Előbb-utóbb szemben találjuk magunkat saját, valódi énünkkel és sorsfordító lehet vállalásunk szempontjából, hogy mennyire készülünk fel erre.

Sok sikert, őszinteséget és bátorságot kívánok ehhez a feladathoz!

Ajánlom a téma után mélyebben érdeklődőknek Szepes Mária – A mindennapi élet mágiája című könyvét, vagy ha valaki kevésbé szeret olvasni, akkor a Békés harcos útja című filmet.

A következő bejegyzésben az egyik legnagyobb problémáról fogok beszélni, ami akkor jelentkezik, ha valami újat szeretnénk bevezetni az életünkbe: Hogyan szerezzünk plusz időt új tevékenységünk számára?

Tovább
0

Egész, egység, egészség - 1. rész: Bevezetés



Új év, új fogadalmak, ez már csak így megy. Azáltal, hogy ki lett jelölve január elseje az év kezdetének, kénytelen magán hordozni a megszámlálhatatlan ígéretek súlyát is. Tehetjük ezeket magunknak, vagy másnak, de a neheze mégis akkor kezdődik, amikor elérkezik a cselekvés ideje. Mikor túl vagyunk két hétnyi evés-iváson, filmnézésen, lustálkodáson és a szürke hétköznapok automatizált, rutinszerű feladatai ismét kopognak az ajtón, visszarántva minket a napi feszített tempóba, és még az új vállalásunknak is eleget kell tenni, természetesen a lelkesedés hamar alább hagy, az elszántság megkopik és néhány hét elteltével már az ünnepek előtti életünket folytatjuk azzal a különbséggel, hogy kudarcaink számát eggyel növeltük.

egészség életmód

Nyilvánvalóan ez nem törvényszerű forgatókönyv, amit számtalan, de mégis a teljes tömeghez viszonyítva elenyésző csoport tagjai bizonyítanak. Ők azok, akikre úgy tekintünk, mint követendő példák, azon személyek, akik ösztökélnek a következő évvégi fogadalmunk megtételére, hogy aztán januárban ismét harcba induljunk életünk jobbátételéért.

Az egyik legnépszerűbb témakör, ha új évi fogadalmakról beszélünk, az egészség. Ezen belül is elsőként a fogyás, a vágyott alak elérése, aminek hatására idealizált képünket a tükrünkbe csempészve, jóllakatjuk az egónkat és elégedetten gyűjtjük be az elismeréseket környezetünktől. De hasonlóan népszerűek a táplálkozás, stresszmentesítés, mozgás témakörei is.

egészség életmód

Megszámlálhatatlan cikk, könyv, videó foglalkozik az egészség témakörével, hiszen a biológia törvényeinek senki nem tud ellenállni. Jelen írásommal egy sorozatot indítva igyekszem körbe járni ezt a terjedelmes témát. A test, szellem és elme hármasára támaszkodva próbálok, a teljesség igénye nélkül, képet alkotni az EGÉSZségről, az egyes területek fejlesztéséről.

Nem vagyok étkezési tanácsadó, edző, életmódtanácsadó, pszichológus, de öt éven keresztül hivatásos játékosként éltem, egy olyan szellemi sportot űzve, ami megtanított rá, hogy lényünk teljességének összehangolása mennyire növelheti életminőségünket és teljesítményünket.

Az itt leírtak tehát nem minősülnek szaktanácsadásnak, nem is az a céljuk. Segíteni szeretnék elindulni azoknak, akik kevésbé jártasak a témában, és gondolkodásra ösztökélni mindenkit, aki elolvassa a bejegyzéseket. Bíztatlak, ha valamivel nem értesz egyet, akkor írd meg és tanuljunk, fejlődjünk együtt ebben a néhány hétben!

Készen állsz? Indításnak ajánlom az alábbi videót az elszántságod és kitartásod megacélozására.

Sok sikert kívánok a célod eléréséhez!

Tovább
0
12
»

Nyitnikék

blogavatar

Hajlamosak vagyunk saját nézeteinket, véleményünket mindent felülíró igazságként kezelni és ellenszenvvel tekinteni mindenkire, aki másként vélekedik, pedig lehet, hogy csak nyitni kéne...

Utolsó kommentek