Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Nyitnikék

Egész, egység, egészség - 5.3: Gondolatok a dohányzásról



A dohányzás mindig is távol állt tőlem. Egyszerűen nem láttam benne semmi olyan vonzó tulajdonságot, ami miatt felkeltette volna az érdeklődésemet. Természetesen megvoltak az én életemben is azok a pontok, amik belépésként szolgálhattak volna, hogy dohányossá váljak, mint például kiskamaszként, amikor az volt a menő, ha valaki cigihez jutott, vagy a középiskolában, ahol a szünetekben az iskolai trafik előtt a füst egységes tejszerű masszaként jelezte az elijesztés és tájékoztatás céljából tartott felvilágosító órák kudarcát. A főiskolán érdekes módon már lényegesen kisebb volt a kísértés. Leginkább az éjszakai bulik által, a szűk, zárt szórakozóhelyeken tapasztalhattam meg a passzívdohányzás „örömeit”. Manapság egyre kevesebb helyen találkozhatunk mi nem dohányzók ezzel a szokással, így azt hihetné az ember, hogy drasztikusan visszaesett azok száma, akik nap-nap után rágyújtanak. Sajnos a helyzet még mindig nem annyira fényes, mint amennyire gondolnánk.

EGY KIS TÖRTÉNELEM

dohányzás cigi egészség életmód szokás szenvedély függőség e-cigi pipa szivar

Igen hányattatott sorsa van a füsteregetésnek a történelmünkben, de nem csak ez, hanem a terjedelmes történelme is különlegessé teszi a „feketelistás” szerek körében. Eredete (jelen tudásunk szerint) egészen az ősidőkbe nyúlik vissza, ahol már a kendermagot is elszívták. Az amerikai indián népcsoportok főként rituális eszközként alkalmazták, aztán „szerencséjükre” elérte őket a civilizált népáradat a felfedezők által, akik meglátták a potenciált a dohánylevelekben és juttattak belőle az újdonságokra éhező és nyitott Európának. Ami kifejezetten érdekes, hogy igen rövid időn belül több országban is elkezdték büntetni a használatát. Volt időszak, amikor a pápa kiátkozással jutalmazta a füstölgésnek hódolókat. Nyilvánvalóan ezek hátterében sokszor inkább politikai semmint egészségügyi szempontok álltak, de ez a fajta megosztottság mindig is jellemezte a dohányzást (noha ennek oka az évszázadok alatt változott). Hozzánk a török hódoltság idejében jutott el az új termény a XVI. század második felében (pedig ekkor épp Törökországban is tiltották ezt a tevékenységet). A vegyes fogadtatás ellenére a XVII. századra igen népszerűvé vált és széles körben hódoltak a dohány élvezetének. A XX. század első fele hihetetlen népszerűséget eredményezett főként a cigarettának, amihez a filmipar igen jelentős módon hozzájárult. Az érdekessége ennek az, hogy eddigre már több tanulmány is kimutatta a káros hatásait a rendszeres rágyújtásnak, de a kevésbé látványos és érdekfeszítő tudományos kutatások érthetően nem versenyezhettek a fellendülés alatt álló mozgókép vonzó és csillogó világával. Folyamatosan zajlottak a szakemberek részéről felmérések, analizálások, tesztek, hogy minél jobban fel tudják térképezni a dohányzás emberi szervezetre gyakorolt hatásait, aminek eredményeként Írországban 2004. március 29-én betiltották ezt a tevékenységet a nyilvános helyeken, iskolákban, korházakban és egyéb zárt légterű intézményekben. Ezt követően hosszabb-rövidebb idő után számtalan országban (többek közt Magyarországon is) követték az írek példáját, így elérkeztünk a jelen állapotokhoz.

NAPJAINKBAN

Meglátásom szerint manapság az már nem hírértékű, hogy a dohányzás káros az egészségre. Ez egy annyira elcsépelt közhellyé vált, mint ahogy általában semmitmondóan kérdezzük meg egymástól, hogy mi a helyzet a másikkal (tisztelet a kivételnek). Aki nem akar szívni, az simán elkerüli a cigit, szivart, pipát, aki pedig fogyasztja ezeket, az lesöpri (gondolom én) a milliónyi tényt, amivel zsúfolásig tele van az internet. A legszomorúbb, hogy a fiatalkorúak esetében (lassuló ütemben ugyan) továbbra is nő a dohányzók száma. (Néhány felmérés szerint hazánkban stagnál ez az érték 16-20% között.)

dohányzás cigi egészség életmód szokás szenvedély függőség e-cigi pipa szivar

A teljesség igénye nélkül álljon itt egy pár, a dohányzás hatására nagyobb valószínűséggel kialakuló betegségek közül: koszorúér betegség, sztrók, cukorbetegség, tüdőrák, bórrák, impotencia, érszűkület, szívinfarktus, vérellátási zavarok, gyomorfekély, zöldhályog, daganatok kialakulása (húgyhólyag, vese, gége nyelőcső stb.), tüdőbetegségek.

Rendszeres viták folytak/folynak azzal kapcsolatban, hogy ki, mennyire erőltetheti rá az akaratát a másikra, vagyis a dohányzók és nem dohányzók ellentétes érdekei, hogyan érvényesíthetők úgy, hogy minél kevésbé legyen megsértve a másik tábor. Részben a korlátozásoknak köszönhető az e-cigaretta térhódítása is, ami egy életképes alternatívának tűnik a hagyományos cigit használók többségének a számára.

E-CIGI, BARÁT VAGY ELLENSÉG?

dohányzás cigi egészség életmód szokás szenvedély függőség e-cigi pipa szivar

Az e-cigi már 2006 óta megvásárolható hazánkban, de robbanásszerű térnyerése a dohányzás nyilvános helyeken való betiltását követően következett be. Ma már számokban kimutatható a hatása a cigarettafogyasztás területén. Lényegesen kevesebb kutatás foglalkozik ezzel az eszközzel, mint a több ezer éves dohányzással, ezért hatásait tekintve ugyan egyre pontosabb képet kapunk, de még mindig vannak feltérképezetlen pontjai. Összességében az kijelenthető, hogy kíméletesebb a szervezettel szemben, mint „természetes” társa. Már csak működését tekintve is (nem égés, hanem párolgás zajlik le az e-cigikben) kevésbé számít kártékonynak. Amit viszont fontos kiemelni, hogy ez az eszköz is káros a szervezetre, főként annak, aki korábban nem használt hagyományos dohánytermékeket. Leszokásra sem igazán alkalmas, ugyanis a többség számára, inkább egy új alternatívát jelent, mintsem a füstöléstől való teljes megszabadulás eszközét. Sok helyen ennek ellenére félrevezetően azt állítják, hogy károsanyagoktól mentes és leszoktató eszközként árulják.

LESZOKÁS

A dohányzástól megszabadulni nem könnyű. A gyors jutalmazásnak köszönhetően, ami egy-egy slukk esetén beinduló biokémiai folyamatok eredményeként néhány másodperc alatt végbe megy a szervezetben, igen komoly kihívás elé állítja az ettől a szokásuktól elszakadni vágyókat. Mivel komoly hatást gyakorol a testre, ezért nélkülözéséből fakadóan, erőteljes tünetei (ingerültség, alvászavar, depresszió, agresszivitás, nikotin utáni vágy stb.) jelentkeznek a leszokás egyes fázisaiban. Az akaraterő mellett leginkább egy támogató közeg tud segítségül szolgálni, olyan személy(ek), aki tartja bennünk a lelket a nehéz pillanatokban. Hasznos lehet még a gyakori mozgás, a nagyobb mennyiségű alvás és a folyamatos folyadékbevitel (lehetőleg víz). A tapasztalatok szerint küzdelmes út dohányzóból nem dohányzóvá válni, de egyben hálás dolog is, mivel már igen hamar, 1-2 héten belül kezdenek jelentkezni szervezetünk pozitív reakciói és javulni az életminőségünk.

GONDOLATOK A VÉGÉRE

A dohány és a belőle készült termékek meglehetősen rögös utat jártak be az évszázadok alatt, ami jól mutatja, hogy mekkora hatással is tud lenni a politika és a gazdaság a társadalmi szokásokra és a benne élők egyéni életére egyaránt. Tiltották, büntették, pápai kiátkozást vont maga után, majd sikké, divatossá vált, sőt volt időszak, amikor kifejezetten ajánlották a fogyasztását, miközben az idő múlásával az egyre sötétebb oldalát is megmutatta a számunkra. Manapság már a dohánygyárak is elismerik a káros hatását, de ez mit sem számít a számukra. Ha a jól menő üzletük, vagy emberéletek milliói (évente nagyjából 5 millió ember hal meg a dohányzás miatt) között kell választani, ők elég egyértelműen állást foglalnak. Persze kár lenne a felelősséget áthárítani teljes mértékben rájuk, hiszen minden egyes szál meggyújtása előtt egy döntést hozunk, ami bármikor lehet az is, hogy ezt most inkább kihagyjuk.

Felhasznált anyagok:

http://www.leteszemacigit.hu/hogyan-kuzdheti-le-megvonasi-tuneteket

http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/drog_cigi_alkohol/7632/e-cigaretta-allasfoglalas

http://www.kamaszpanasz.hu/hirek/drog_cigi_alkohol/4330/elektromos-cigaretta

http://hvg.hu/plazs/20120207_elektromos_cigaretta_veszelye

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/siralmas_magyar_adatok_a_dohanyzas_pusztitasarol.617889.html

http://www.fulspecialista.hu/dohanyzas/megdobbento-adatok

http://www.fokuszpont.dohanyzasvisszaszoritasa.hu/hu/content/hazai-es-kulfoldi-adatok-tanulmanyok

http://www.webbeteg.hu/cikkek/szenvedelybetegseg/9867/a-dohanyzas-tortenete-es-hatasai

http://www.fulspecialista.hu/dohanyzas/dohanyzas-tortenete

http://fustolgok.hu/eu-koerkep

http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/9864/a-dohanyzas-karos-hatasai

https://www.youtube.com/watch?v=KyTBYFWXxFI

https://www.youtube.com/watch?v=Wr57n7RpfCU

Tovább
0

Egész, Egység, Egészség - 5.2 Rész: Édes élet



A függőségekkel kapcsolatban elsőként a cukor (a finomított répacukorról beszélünk a továbbiakban) jutott eszembe, hiszen ez talán az egyetlen olyan szer, amivel nekem is problémáim vannak. Aztán ahogy egyre inkább elmélyültem a témában, tapasztaltam, hogy mennyire aktuális és globális szinten szinte minden nemzetet érintő téma ez.

Rendkívül bőséges irodalma van ennek az édesítőnek, ami jól mutatja, hogy mennyire fontos szerepet tölt be az életünkben. Viszont ahogy minél többet olvastam a cukorral kapcsolatban, annál világosabban kezdett kitűnni, hogy ennek nem feltétlenül kellene így lennie, és hogy valami hibázik ebben a történetben. Mivel egy-egy kérdés megválaszolásával, újabb kérdések záporoztak rám, ezért igyekeztem keretek közé szorítani a végtelen mennyiségű információt: Egyszerű fogyasztóként célom az egészségesebb élet. Ennek megvalósításához pedig négy fő kérdésre kellett megtalálnom a választ:

  1. Cukor függőnek számítok-e?
  2. Amennyiben az első kérdésre igen a válasz, akkor van-e olyan módszer, ami segíthet a leszokásban?
  3. Van-e esetlegesen olyan szer, amivel teljes értékűen kiváltható a cukor?
  4. Egyáltalán szüksége van-e a szervezetnek édességekre?

A TÉNYEK

Igen aggasztó adatokat találtam kutatásom során, és ezt összevetve a környezetemben tapasztaltakkal, csak még inkább mélyült bennem az érzés, hogy valami nagyon nincs rendben étkezési szokásainkkal, és ennek fő oka a cukor. Azt tudtam, hogy számtalan élelmiszer, amit a boltokban megveszünk, tartalmazza ezt az ízesítőt, de az hogy szinte mindegyik termékben megtalálható, elég riasztó felismerés volt. Eközben azt olvastam, hogy 2003 és 2015 között megduplázódott a cukorbetegek száma itthon és hogy Európában mi vagyunk a legelhízottabb nemzet. Egyes adatok szerint a gyerekek (15 éves korig) 16%-a, míg a felnőtt lakosság 2/3-a, vagyis 65-67%-a túlsúlyos és ezek a számok egyre csak nőnek (még ha lassuló ütemben is). Nyilván ennek okai összetettek, de a cukor igen jelentős szerepet képvisel ennek kialakulásában. Rá vagyunk kattanva, ez kétségtelen, de akkor mi a teendő a folyamat leállítása érdekében?

Egy felnőtt nő napi 8, míg egy felnőtt férfi napi 13 szem kockacukrot ehetne meg kockázatok nélkül.

Az elképesztő adatokat látva egyből elkezdtem gondolkodni, hogy milyen szerepet játszik a saját életemben az édesség, illetve a cukor. Mindig is szerettem az ilyen jellegű ételeket, főként a házi sütésű süteményeket, ezért nyilvánvaló volt számomra, hogy ha nem is komoly, de bizonyos fokú függés kialakult bennem is. Minden főétkezés után például akkor éreztem csak, hogy végeztem, ha valami desszertet el tudtam fogyasztani. Arról nem is beszélve, hogy gyakran egy-egy étkezés valami édesség volt magában (palacsinta, gombóc, mákosguba). Szóval a szoros kapcsolat kétségtelenül megvan, bár az egyéb tüneteket, amik a függés jelei, nem tapasztaltam magamon: 

A függőség lehetséges jelei: kevésbé érezzük az édes ízeket, szuvas fogak, bőrproblémák, kevesebb energia, puffadás csökkent szexuális vágy.

MERRE MENJEK?

Oké, tehát van gond nálam is, mi tehet az ember? Alapvetően abban megegyeznek a kutatások, hogy a szervezetnek semmi szüksége a finomított cukorra. Vagyis, ha teljesen kiiktatnánk az étkezésünkből, semmi bajunk nem lenne, sőt jótékony hatással lenne ránk. Ezzel szembesülve elég kézenfekvő a megoldás: minimalizálni kell ezen készítmény fogyasztását, esetlegesen teljesen fel kell hagyni vele. Amilyen egyszerűen hangzik, annyira bonyolult feladat ez. Nem csak saját szervezetünkkel kell megküzdenünk a siker érdekében, hanem a sokat emlegetett élelmiszeriparral is, mivel szinte minden termékben fellelhető a cukor.

Leginkább, amivel drasztikusan csökkenteni tudjuk a cukor bevitelt, az a feldolgozott élelmiszerek fogyasztásának elhagyása. Minél kevesebb üdítőt, rágcsálnivalót, édességet, szószt, félkész/készételt, húskészítményeket és pékárut vásároljunk. Helyettük inkább zöldségek, gyümölcsök, nyershús és fűszerek beszerzésére összpontosítsunk, amiből mi magunk tudjuk elkészíteni ételeinket. Lényegesen több időt kell szánnunk életünk ezen területére ezáltal, hiszen mennyivel gyorsabb megrendelni egy hamburgert, mint otthon készíteni valamit, de hosszútávon megtérülhet ez az idő, ha a korházban való kezeléseket, vagy a gyógyszertárban való sorban állást ki tudjuk váltani ezekkel.

MI LESZ A SÜTIKKEL?

Mint említettem édesszájú vagyok, ezért a probléma feltárása és a megoldás tudatosítása után a következő, ami felmerült bennem, az az, hogy van-e lehetőség arra, hogy ne kelljen örökre búcsút mondanom kedvenc süteményeimnek. Először is úgy gondolom, hogy alkalmilag lehet fogyasztani, akár nagyobb mennyiségben is cukrot. Ha szervezetünk egészséges, akkor meg fog birkózni a feladattal. A másik, hogy a teljes tiltással csak még inkább frusztráljuk magunkat, ami csak nehezíti a teljes váltást. Épp ezért, szerintem célnak az életvitelszerű cukorfogyasztás folyamatos redukálását érdemes kitűzni és ezt minél inkább jól csinálni, így biztos, hogy máris egészségesebb irányba kezdünk el haladni.

Szerencsére, ahogy már egy előző bejegyzésben is írtam, találtam megfelelő terméket a cukor kiváltására, amiről itt lehet információkat találni. Abban mindenkinek egyezik a véleménye, hogyha alternatívákat keresünk, akkor mindenképpen a természetes forrásokat kell előnyben részesíteni, hiszen azoknak nincs mellékhatása. Ezek közül a leghasználhatóbbak a stevia, eritrit és xilit. A mesterséges édesítőkkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények és felemás eredmények születnek a tesztek során is, így én ezeket nem tudnám nyugodt szívvel fogyasztani. Cukorhelyettesítőként a barnacukor, nádcukor, méz nem alkalmasak, mivel a szervezetben lejátszódó folyamatok szempontjából nem különböznek a cukortól.

Összességében nekem a fent említett termék bevált és lényegében észrevehetetlenül váltotta ki a cukrot az ételekben. Persze az továbbra is kérdés maradt a számomra (és erre egyértelmű választ nem is találtam eddig), hogy mennyire szükséges az édes étel a szervezetnek, hogy ez tényleges igény testünk részéről, vagy már az évek során kialakult, cukor által befolyásolt étkezések eredménye. Mindenesetre úgy gondolom, hogy a szervezet jelzéseit figyelve, elég jól lehet tájékozódni és hamar visszajelzéseket kapunk, ha valami számára nem megfelelővel tápláljuk.

ZÁRÓ GONDOLATOK

A manapság egyre nagyobb méreteket öltő elhízások, cukorbetegségek száma (a többi betegségről nem is beszélve) elég egyértelmű jelzés, hogy valami nincs rendben étkezési szokásainkkal. Az hogy felismerjük, hogy valóban függünk-e a cukortól, komoly lépés lehet egy egészségesebb élet felé, és ugyan egyeseknél ez radikális változásokat jelenthet, ami a táplálkozást illeti, de ha nem változtatunk, akkor elég világos a végkifejlet is. Szerencsére léteznek alternatívák, amik kiválthatják a cukrot, mint ételeink összetevőjét, de a váltás még így sem egyszerű, ezért felelősségteljes, tudatos gondolkodásra van szükség ezen a területen is.

Még egyszer ajánlom figyelmébe mindenkinek ezt a filmet: https://www.youtube.com/watch?v=FVx6XxkwyEU

Hasznos információk: http://tgy-magazin.hu/egeszseges-eletmod/cukorfuggoseg

Függőségről való leszokás: https://olvassbele.com/2014/10/08/ez-az-ut-nem-konnyu-sarah-wilson-leszoktam-a-cukorrol/ Cukorhelyettesítők: https://www.egeszsegpraktikak.hu/blog/termeszetes-cukorhelyettesitok

Forrás:

http://www.origo.hu/tudomany/20170627-megduplazodott-a-cukorbetegek-szama-hazankban.html

https://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/a_cukorfuggoseg_jelei/20170612100747?autorefreshed=1

https://wellnesscafe.hu/wellness-magazin/2016-12/sokk-a-cukor/

https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20170519/elhizas-tulsulyos-emberek-magyarorszag-felmeres-egeszseg-koverseg/

http://www.webbeteg.hu/cikkek/elhizas/17819/tulsuly-es-elhizas-magyarorszagon

http://www.origo.hu/tudomany/20170518-egyre-no-a-tulsulyosok-es-elhizottak-szama-a-fejlett-orszagokban.html

http://kaposvarmost.hu/magazin/egeszseg/2017/06/27/megduplazodott-a-cukorbetegek-szama-magyarorszagon-az-elmult-12-evben.html

http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/8090/ajanlott-napi-cukorfogyasztas

https://divany.hu/eletem/2013/10/03/igy_gyozze_le_a_cukorfuggoseget

https://wellnesscafe.hu/wellness-magazin/2016-12/sokk-a-cukor/

https://wellnesscafe.hu/dieta/2014-10/megsem-olyan-rosszak-a-mesterseges-edesitok/

https://www.egeszsegpraktikak.hu/blog/termeszetes-cukorhelyettesitok

http://tudatosvasarlo.hu/cikk/mit-hasznaljunk-cukor-helyett

Tovább
5

Egész, egység, egészség - 5.1 rész: Ki az úr a házban?



Az előzőekben az egyik legnépszerűbb újévi fogadalomról, a fogyásról és ehhez kapcsolódóan az étkezésről írtam. Részben még ehhez, részben a későbbiekben tárgyalt mozgáshoz kapcsolódóan, szükségét érzem, hogy érintsek egy témát, a függőséget..

Amikor a már sokat emlegetett pezsgős pohárral állunk a Himnuszt énekelve éjfélkor, akkor valahogy úgy érezzük, hogy ez az újrakezdés, vagy épp az indulás pillanata. De mivel kapcsolatban kérjük a tisztalapot? Két eset fordul elő: Vagy valami újat szeretnénk bevezetni az életünkbe, vagy éppen ellenkezőleg, szeretnénk valami általunk károsnak ítélt dologgal végleg felhagyni, vagyis felszámolni egy rossz szokásunkat.

A Wikipédia szerint szokás alatt a következőt értjük: Sok ismétlés által automatizálódott cselekvés, mely valamilyen szükséglet kielégítésére alakul ki. Fontos, hogy ezáltal a tudatos működés, tudattalan készséggé válik, így automatizáltan végezzük azt tovább.

A probléma éppen a második mondatban leírtakkal van (nem csak a rossz, de a jó szokások esetében is). Az automatizmus ugyanis a tudatosság hiányát jelenti, vagyis lényegében feladjuk az irányítást, rábízva magunkat a mélyen bevésődött mozdulatsorokra. Amennyiben az adott cselekvés nem jár negatív következményekkel, nincs látható baj (a láthatatlanokról egy későbbi bejegyzésben írok majd), viszont ha valami olyan rögzül belénk és válik automatikussá, ami fizikai testünkre is rossz hatással van, akkor könnyen okozhat komoly problémákat az életünkben. Mivel nem a tudat szintjén zajlik a műveletsor végzése, ezért a kontrolt sem gyakoroljuk felette, vagyis ki vagyunk szolgáltatva minden hatásának, legyen az akár pozitív, vagy negatív. Ha egy idő után hiányérzet alakul ki bennünk, azért mert esetleg mégis egy-egy pillanat erejéig „felébredve” elhatározzuk, hogy nem végezzük el a berögzült cselekvést, akkor szenvedélybetegségről, függőségről beszélünk.

Ismét a Wikipédiából idézve: A szenvedélybetegség hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik. Ugyanakkor bizonyos függőségtípusok, pl. a munkamánia sokkal elfogadottabb.

A problémát a kontrol hiányából fakadó függés okozza. Bármi, ami irányítást gyakorol felettünk a ránk való hatása által, legyen az akár valamilyen kémiai szer (alkohol, nikotin, cukor stb.), cselekvés (munka, edzés, evés stb.), vagy személy (kapcsolatunk más emberekkel) megfoszt minket a szabadságtól, ami az önvalónk kiteljesedésének fontos alapköve.

Ha már a legnépszerűbbek egyikével, a fogyással kezdtem az egészséges élet és a fogadalmak kivesézését, akkor az elkövetkezőkben 3 olyan addiktív tevékenységgel folytatom a sort, amik szintén előkelő helyen állnak ezen a listán. Nikotin, cukor- és alkoholfogyasztás.

Ugyan ezen szerek túlzott (vagy csak egyáltalán) szervezetbe való bevitele közismerten negatív hatással vannak testünkre, de még egyszer fontosnak tartom leírni, hogy függőségünk bármivel kapcsolatban kialakulhat, így ezeket csak példának szánom, azért hogy felismerjük a mögöttük húzódó mechanizmust és mintákat, ezzel is elősegítve annak elkerülését, hogy ilyen viszonyunk kialakulhasson az élet más területein. A következő írásban a sort a cukorral fogom kezdeni.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Szok%C3%A1s

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCgg%C5%91s%C3%A9g

Tovább
0

Egész, egység, egészség - 4.3 rész: Kalóriaszámolás a gyakorlatban



A korábbi bejegyzésekben sorra vettem azokat a tényezőket, amik étkezési szokásaink megváltoztatásában fontos szerepet játszhatnak. Érintettem a személyes viszonyunkat magunkhoz, és a világhoz úgy általában. Kitértem a környezetünkkel való kapcsolatunkra és megemlítettem az élelmiszeripar jelentette kihívásokat is. Ismertettem a kalóriaszámolást, egy módszert, ami hosszútávon alkalmas lehet testsúlyunk optimalizálására A mostani írásban szeretnék néhány olyan tapasztalatot, ötletet, élelmiszert és konkrét receptet bemutatni, amik nekem beváltak és talán segítséget jelenthetnek a kívánt súly elérésében.

Továbbra is ajánlom a minél alaposabb tájékozódást. Az sem mindegy továbbá, hogy milyen célzattal módosítunk étkezési szokásainkon (fogyás, hízás, izomnövelés stb.) Ami nálam bevált, lehet másnál nem fog. Én személy szerint mindent eszek, tehát nincsen tapasztalatom paleolit vagy vegetáriánus étkezéssel kapcsolatban. Ahogy már említettem nem vagyok szakember sem, célom ezért pont az, hogy egy egyszerű (szószerinti) fogyasztó szemszögéből nyújtsak betekintést a témába. Az egyszerűség kedvéért most úgy fogom venni, hogy a célunk a fogyás:

HASZNOS ÉTELEK A FOGYÁSBAN

Mikor valaki rászánja magát a bevitt kalóriák számolására, hamar rádöbben, hogy az élvezet, a tartós jóllakottság és a kalóriaérték szempontjából kezdi vizsgálni az ételeket. Nyilván nagyon jó tud lenni egy friss péksüti (élvezet pipa) és talán sokáig is ki lehet vele húzni (jóllakottság pipa), de kalória szempontjából horribilis értékekkel bír, ezért szóba sem jöhet, ha valaki fogyni szeretne. Elkezdünk hát keresgélni, hogy mi az, amivel jól tudunk lakni, viszonylag hosszú ideig bírjuk vele, kevés a kalóriatartalma és netalántán még szívesen is esszük meg.

LEVESEK:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

A különböző levesek nem csak színesíthetik étkezésünket, de megfelelnek mind a három kritériumnak. Főként érdemes a zöldségleveseket (na nem krumplilevest, bár ha kellően híg akkor akár azt is), húslevest és mondjuk a frankfurti levest említeni. A krémlevesek már kicsit magasabb kalóriával rendelkeznek, de még jó alternatívaként szolgálhatnak. Ami fontos, hogy lehetőleg a tésztát kerüljük és húsból is csak módjával együnk.

FŐZELÉKEK:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Talán nem meglepő módon, de a főzelékek is megfelelnek mind a három szempontnak (nyilván csak akkor, ha valaki szereti őket). Kifejezetten kevés kalóriával rendelkezik a kelkáposzta és tökfőzelék, de finom lehet egy zöldborsó, bab, spenót és a sárgaborsó is. Ami fontos, hogy ne liszttel sűrítsük, hanem saját magával (ha szükséges egyáltalán). Vegyünk 1-2 merőkanállal ki a főzelékből, pépesítsük össze és keverjük bele az edény tartalmába.

LECSÓ:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Az egyik kedvenc ételem nyáron és szerencsére rendkívül alacsony a kalóriatartalma. Persze nem a füstöltkolbásszal és virslivel teletömött, füstölt szalonnán pirított verziónak, de a sima natúrlecsó tojással, vagy rizzsel rendkívül finom ebéd tud lenni.

SÜLTHÚSOK:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Főként pulyka-, csirkemell és comb. A húsok kalóriatartalma ugyan lényegesen magasabb a fent felsorolt zöldséges ételeknél, de magas fehérjetartalmuk miatt rendkívül jól el tudnak telíteni. Különböző módon bepácolva pedig számtalan formát ölthetnek. Amire figyeljünk, hogy ne túl sok zsiradékot használjunk az elkészítésükkor.

HASZNOS ÉLELMISZEREK

Van néhány élelmiszer, amikre az évek során bukkantam és igen hasznos kiegészítőnek bizonyultak a mindennapok során:

ÉDESÍTŐ

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Nagyon édesszájú vagyok, ezért az első lépések között szerepelt, hogy keressek valami használható alternatívát a cukor helyett, hiszen a hagyományos édesítőszerünk rengeteg kalóriát tartalmaz. Kipróbáltam a steviát, eritritet, xilitet, de sajnos minddel volt problémám: A steviának igen erőteljes mellékíze van, a xilit nagyobb mennyiségben hasmenést okoz és az eritrit sem volt az igazi a pezsgős utóíze miatt. Végül egyik ismerősöm ajánlására próbáltam ki ezt. Ez az élelmiszer steviából és eritritből, valamint minimális szukralózból áll (a paleo verzióban nincs szukralóz, de cserébe van egyfajta mellékíze), így összetételében lényegében kifogástalan. A 0!!! kalóriás ízesítő pedig hibátlanul teljesít eddig. Minden süteménybe, folyadékba kiváló, különösebb mellékíze nincs, a szukralóz tartalma pedig elenyésző. Ajánlom mindenkinek! (1800-2000 Ft/ 0,5 kg)

VIRSLIK:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Nem szeretem a húskészítményeket, mivel a többi feldolgozott élelmiszerhez hasonlóan, rengeteg olyan anyagot tartalmaznak, amiket nem szívesen fogyasztok el (mindenféle adalék, színezék, ízfokozó stb.), mégis alkalmanként van, hogy úgy alakul, hogy eszem ilyeneket. Bizonyos ételeket nem tudok elképzelni virsli nélkül (rakottkrumpli, frankfurtileves), ezért hosszasan vadásztam a boltok polcain, amíg olyan készítményt találtam, ami valamelyest fogyaszthatónak tűnt. Ez és ez a termék ahhoz képest, hogy virslik meglepően sok húst tartalmaznak és mentesek gluténtől, laktóztól és szójától. Ettől függetlenül nem viszem túlzásba a fogyasztásukat. (1600-2000 Ft/kg)

ZABPEHELY:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Miután elkezdtem kicsit foglalkozni az étkezéssel a reggelt mindig müzlivel kezdtem. Időközben viszont rátévedt a szemem a csomagolásra, amitől lehidaltam. Egy-egy reggelivel rengeteg kalóriát vittem be köszönhetően az étel magas cukortartalmának Aztán elkezdtem zabpelyhet enni müzli helyett és meglepődve tapasztaltam, hogy ízlik. Viszonylag kevés is elég belőle és sokáig telítettségérzetet ad, illetve pozitív élettani hatásai is vannak. Én tejjel szoktam enni, illetve adok hozzá egy kevés mazsolát, hogy egy kicsit ízesebb legyen. Kitűnő reggeli tud lenni. Ledarálva zabpehelylisztet kapunk, amiből rengeteg étel készíthető (például palacsinta, muffin, panírozhatunk is vele stb.). Én ezt a fajtát szoktam venni, mivel árban elég jó. (199 Ft/ 0,5 kg)

NÉHÁNY GONDOLAT A VÉGÉRE

Fontos, hogy a kalóriaszámolás nem feltétlenül jelent egészséges táplálkozást. Le lehet fogyni úgyis, hogy napi szinten gyorséttermi ételt eszünk, csak éppen olyan mennyiségben és kalóriatartammal, hogy az kevesebb legyen, mint az, amit egy nap alatt elégetünk. Szervezetünk egészsége szempontjából természetesen nem mindegy, hogy a fogyás során hamburgert, vagy zöldségeket fogyasztunk túlnyomórészt. Nyissunk a számunkra újszerű megoldásokra, ha látunk benne rációt. Próbáljunk ki olyan ételeket, konyhákat, amiket eddig nem, hogy változatosabbak legyenek az étkezéseink. Együnk rendszeresen keveset (kb. 3-4 óránként), és legyen mindig nálunk valami étel, hogy minél kevésbé kényszerüljünk rossz minőségű étel hirtelen vásárlására. Ahogy azt már korábban is írtam, nézzük meg, hogy mit vásárolunk. Sajnos rengeteg élelmiszerben van cukor (még a natúr, zsírszegény joghurtban is), ezért ne dőljünk be például a „fitt”, „egészséges”, „diétás” jelzőkkel illetett élelmiszereknek sem.

Receptek amik nekem beváltak:

http://www.mindmegette.hu/mezes-mustaros-csirke-sutotokkel-es-zoldbabbal.recept/

http://maimoni.cafeblog.hu/2009/01/11/frankfurti-leves-rantas-nelkul/

https://receptneked.hu/sutes-nelkul/gyumolcsos-joghurt-torta/ - Gyors, könnyű és alacsony kalóriatartalmú, ha édesítővel készítjük.

http://www.mindmegette.hu/kapros-juhturoval-toltott-medvehagymas-palacsinta.recept/

Sok sikert a számoláshoz!!!

Tovább
0

Egész, egység, egészség - 4.2 rész: Kajacsata



Az előző bejegyzésemben már néhány gondolat erejéig megidéztem a nagy élelmiszeripart. Most kicsit részletesebben is írok róla, ugyanis a velük való kapcsolatunkban a szerepek meglehetősen kiegyensúlyozatlanok, ezért hasznos lehet néhány szót áldozni rájuk. Említettem, hogy az ipar ezen ágának teljesen más céljai vannak, mint nekünk, sokszor egyenesen ellentétesek (aminek nem kellene természetszerűleg így lennie), ezáltal nem könnyíti meg az életünket, sőt több egészségügyi problémáért is számadásra lehetne kötelezni.

Nem szeretem a felelősséget áthárítani másra. Hiszek benne, hogy vállalni kell cselekedeteink következményeit, legyenek azok akár jók, akár rosszak. Ezt a mindennapi életünkre átvinni elég nehéz (eleinte), hiszen már kiskorunkban pavlovi reflexként ivódik belénk, hogy ha valamit elrontunk, rosszul mondunk, vagy teszünk, és erre fény derül, akkor ránk nézve kellemetlen következményei lesznek. Ki ne szeretné a kellemetlenséget elkerülni? Az ember kreatívan ki is találta a hazugságot erre a célra, amit ha jól csinálunk, akkor környezetünk számára hitelesen tudjuk demonstrálni, hogy a vélelmezett hiba meg sem történt. Viszont mindenkiben legbelül működik egy kis valami, amit lelkiismeret címkével ruháztunk fel. Ha a hazugság a kisördög, akkor ez a kisangyal, ami a vállunkon megjelenve noszogat, hogy megfelelő irányba haladjunk tovább. És itt jelentkezik a probléma…

Kik vagytok Ti?

étkezés egészség élelmiszeripar fogyasztás
Az élelmiszeripart uraló 10 mamutcég

…Ugyanis a vállalkozások nem emberek. Személyiségek, de csak jogilag (többségük legalábbis), így az az esszenciális erkölcsi norma, ami természetszerűleg bennünk emberekben megtalálható és megcsendíti lelkiismeretünk harangját, nincs beléjük égetve. Csak az adott cégben tevékenykedőkön múlik, hogy megjelenik-e ebből valami, vagy sem. Igen ám, de ahogy korábban említettem egy vállalkozás profitszerzés céljával születik meg (szemben az emberrel), aminek elérése nem csak erkölcsös úton valósulhat meg. A szervezetben tevékenykedő(k) sok esetben eltűnik a fogaskerekek között, és míg inputként humánerő, munkaeszközök, szellemi erőforrás kerül be egy-egy cégbe, addig outputként az ezek valamilyen arányú egyvelegéből létrejövő massza, ami termék, vagy szolgáltatás, már jellemzően nem hordoz sokat az erkölcsi normákból. Mindeközben a vállalat működését rengeteg jogi, gazdasági szabályozás is formálja, további lehetőséget adva arra, hogy a lelkiismeret morzsái a paragrafusok fogaskerekei között felőrlődjenek, ezzel lehetőséget teremtve a pilátusi híres mondás mindennapokban való érvényesítéséhez.

De hogyan is törhetnénk pálcát ezen mesterségesen létrehozott szereplők feje felett, amikor mi is úgy működünk, hogy az életben maradásunkat ösztönösen szem előtt tartva, igyekszünk mindig úgy cselekedni, hogy esélyeink a túlélésre a legjobbak legyenek a következő pillanatban. Egy vállalkozás sem tesz másként, és míg egy egyén számára a lelkiismeret kifejezetten hasznos eszköz élete beteljesedéséhez, addig egy mamutcég esetében bizonyos esetekben az öngyilkossággal érhet fel az alkalmazása. Szerencsére akadnak kivételek és sokan megtalálták a megfelelő utat a két oldal közötti hídemelésre, és a vállalati célok elérésének olyan módját választják, ami minimum nem ártalmas a környezetükre. De ők nem is lesznek soha mamutcégek…

De mit is jelent ez a mindennapokban a számunkra?

Azt, hogy egy egyenlőtlen küzdelembe kell részt vennünk akaratunk ellenére. Nem azonosak az erőforrásaink, lehetőségeink és eszközeink. Míg a kedvenc termékeinket gyártók tudósokat, kutatókat, szakembereket, elemzőket, jogászokat, ügyvédeket, politikusokat és megszámlálhatatlan pénzt vetnek be, hogy feltérképezzék achilles sarkunkat és kedvükre alakítsák fogyasztói szokásainkat, addig mi korgó hasunkat állítjuk csatarendbe, vagy maximum elolvasunk egy-két cikket az interneten, ami segít a tájékozódásban. Mi enni, ők etetni akarnak. Mi jól lakni, ők jól keresni szeretnének. Ez meg is történik minden nap, így mondhatjuk, hogy jó szerződést kötöttünk, de közben nap, mint nap veszítjük el a csatákat.

Kint a csatatéren

De nevesítsük a fegyverarzenálját ellenségünknek és nézzük, hogy milyen defenzív módszerek állnak rendelkezésünkre velük szemben:

Kutatás, elemzés:

étkezés egészség élelmiszeripar fogyasztás
Érdemes tájékozódni GMO témakörben is.

Az élelmiszerek fejlődnek. Egyre jobbak lesznek, modernebbek, de ez a „javulási” folyamat kérdéses, hogy kinek is áldásos. A tesztek célja többnyire a gazdaságosabb előálltást, gyorsabb, egyszerűbb gyártást, a fogyasztás növelését célozzák meg. Természetesen előfordul, hogy ezek számunkra is pozitív előnyökkel járhatnak (pl.: a felhasználást elősegítő modernebb csomagolás/ környezetbarát megoldások), mégis többnyire nem a mi érdekeinket tartják szem előtt.

Mit tehetünk?

Igyekezzünk minél több természetes élelmiszert fogyasztani, ezeket minél tisztább, vegyszermentesebb helyről beszerezni és kerülni az előre elkészített ételeket. Tehát több nyers gyümölcs, zöldség, nyershús. Házi készítésű főtételek és édességek. Ha nincs időnk főzni, akkor keressünk olyan helyet, ahol leellenőrizhető a felhasznált élelmiszerek forrása.

Marketing:

étkezés egészség élelmiszeripar fogyasztás

Ide a reklámoktól kezdve a termékek a boltok polcain való elhelyezésén át, kostolókon keresztül minden beletartozik. A cél viselkedésünk befolyásolása a cég érdekei szerint. Manipulálás, amely attól függetlenül, hogy megegyezik-e személyes céljainkkal, vagy sem, arra irányul, hogy az adott szervezett minél jobban járjon. Az egyoldalúságából adódóan nem feltétlenül (sőt többnyire nem) kedvező a számunkra, ráadásul e tevékenység nem terjed ki a felelősségvállalásra. Feladata véget ér a befolyásoló eszköz csatarendbe állításával és annak következményeivel csak a vállalati eredményesség szempontjából foglalkozik, a ránk és életünkre gyakorolt hatását, előnyeit-hátrányait ennek fényében elemzi tovább.

Mit tehetünk?

Szándékoltan kerüljük a reklámokat: Érdemes kiiktatni a mindennapokból a tévézést, használjunk az interneten reklámszűrőket, válasszunk olyan rádiócsatornát, ahol viszonylag kevés reklám van. A szélessávú internet korában és az online csatornák (HBO GO, Netflix stb.) úttörése idején igen könnyű reklámmentes tartalomhoz hozzáférni.

Készítsünk bevásárlólistát, amikor boltba indulunk: Több szempontból is hasznos lehet a listaírás. Időt, pénzt lehet spórolni azzal, ha nem véletlenszerűen vásárolunk és kóválygunk a sorok között, azon gondolkodva, hogy mit kellene még venni. Ráadásul békésebb is lesz a családi élet, ha nem felejtjük el a felét annak, amit be kellett volna szerezni.

Vizsgáljuk meg, hogy mit veszünk: Emelkedjünk felül a csomagolások manipulatív szándékán és a jól megtervezett logók helyett fordítsuk meg kedvenc termékeinket és a hátoldalukon szereplő leírások alapján vessük össze őket. Nézzük meg az összetevőket és pénztárcánkhoz mérten a lehető legkevésbé káros (azt már le sem merem írni, hogy egészséges) élelmiszert vásároljuk meg. Eleinte ez hosszadalmas vásárlásokat eredményezhet majd, de ha meglesznek a főbb élelmiszerekből a legjobb darabok, akkor felgyorsul a folyamat.

Olvassunk, kutassunk: Keressünk válaszokat a bennünk felmerülő kérdésekre, ha nem vagyunk biztosak valamilyen élelmiszer, vagy összetevő szervezetünkre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Igyekezzünk több forrásból tájékozódni és lehetőleg olyan anyagokat keresni, amik függetlenek. Sajnos sok a fizetett tartalom, amik gyakran az élelmiszeripar megrendelésére készülnek, ezért legyünk résen és kritikusan álljunk a különböző tartalmakhoz.

Figyeljük szervezetünket: Egyegy étel elfogyasztását követően figyeljük meg, hogy hogyan reagál testünk. Jobb, vagy rosszabb a közérzetünk utána? Energikusabbak, vagy nyomottabbak vagyunk? Fokozott éhség jelentkezik utána, esetleg további fogyasztásra érzünk ingert? A test sokszor nagyon jó iránytű tud lenni, de azzal is legyünk tisztában, hogy a cégek folyamatosan kísérleteznek a termékeikkel. Céljuk pont működésünk befolyásolása, így az adott témában való tájékozódással összekapcsolva érdemes tapasztalatainkat összevetni.

Befolyás:

étkezés egészség élelmiszeripar fogyasztás

Sajnos a pénz az hatalom. A hatalom pedig lehetőség a világ eseményeinek meghatározására, aminek eredményeként sokszor tudnak a cégek olyan lépéseket foganatosítani, hogy a minket védő jogi falak ledőljenek, vagy éppen akaratuk szerint átépüljenek. Hallottál már például a TTIP-ről, vagy a CETA-ról? Sokszor ezek a döntések a hátunk mögött, de legalábbis nem nagy hírverés mellett zajlanak, ezért védekezni is nehezebb ez ellen, hiszen nem várható el mindenkitől, hogy egész nap a gazdasági híreket és jelentéseket bújja, hogy képben legyen az épp aktuális eseményekkel.

Mit tehetünk?

A nagyobb, társadalmi szinten zajló nem tetsző eseményekkel szemben csak az összefogás működik. Ha olyan történésről szerzünk tudomást, amivel nem értünk egyet, károsnak, vagy veszélyesnek ítéljük, keressünk más, hasonlóan gondolkodó egyéneket, szerveződéseket és próbáljunk közösen fellépni az igazságtalansággal szemben. Az internet korában szerencsére mind a tájékozódás, mind a szervezett fellépés jelentősen könnyebbé vált. Aknázzuk ki a rendelkezésre álló lehetőségeinket.

Szerencsére vannak szervezetek is, akikhez fordulhatunk, ha nem megfelelő élelmiszerrel találkozunk, vagy sérelmezzük az adott cég velünk szemben tanúsított magatartását:

    NÉBIH: A Nemzeti Élelmiszer Biztonsági Hivatal azzal a célzattal született meg, hogy a társadalom egészségét megőrizze, javítsa, kutatásokkal segítse.

     Fogyasztóvédelem: A fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelme, tájékoztatás, igényérvényesítés és képviselet a feladata.

Mint látszik, azért van lehetőség arra, hogy ne váljunk teljesen kiszolgáltatottakká a minket élelmiszerekkel elhalmozó cégekkel szemben. Éljünk a rendelkezésünkre álló eszközökkel, legyenek cselekedeteink a sajátjaink, ne a cégek marketing gépezetének végtermékei.

Ajánlom mindenkinek ezt a két filmet, amik jól szemléltetik, hogy miről is szól többnyire az élelmiszeripar: Cukor az édes gyilkos, Élelmiszeripar Rt.

A következő bejegyzésben néhány ételötletet, napi menüt, és konkrét terméket mutatok be, ami segíthet azoknak, akik szeretnének belevágni a kalóriaszámolásba.

Tovább
3
«
12

Nyitnikék

blogavatar

Hajlamosak vagyunk saját nézeteinket, véleményünket mindent felülíró igazságként kezelni és ellenszenvvel tekinteni mindenkire, aki másként vélekedik, pedig lehet, hogy csak nyitni kéne...

Utolsó kommentek