Nyitnikék

Egész, egység, egészség - 4.3 rész: Kalóriaszámolás a gyakorlatban



A korábbi bejegyzésekben sorra vettem azokat a tényezőket, amik étkezési szokásaink megváltoztatásában fontos szerepet játszhatnak. Érintettem a személyes viszonyunkat magunkhoz, és a világhoz úgy általában. Kitértem a környezetünkkel való kapcsolatunkra és megemlítettem az élelmiszeripar jelentette kihívásokat is. Ismertettem a kalóriaszámolást, egy módszert, ami hosszútávon alkalmas lehet testsúlyunk optimalizálására A mostani írásban szeretnék néhány olyan tapasztalatot, ötletet, élelmiszert és konkrét receptet bemutatni, amik nekem beváltak és talán segítséget jelenthetnek a kívánt súly elérésében.

Továbbra is ajánlom a minél alaposabb tájékozódást. Az sem mindegy továbbá, hogy milyen célzattal módosítunk étkezési szokásainkon (fogyás, hízás, izomnövelés stb.) Ami nálam bevált, lehet másnál nem fog. Én személy szerint mindent eszek, tehát nincsen tapasztalatom paleolit vagy vegetáriánus étkezéssel kapcsolatban. Ahogy már említettem nem vagyok szakember sem, célom ezért pont az, hogy egy egyszerű (szószerinti) fogyasztó szemszögéből nyújtsak betekintést a témába. Az egyszerűség kedvéért most úgy fogom venni, hogy a célunk a fogyás:

HASZNOS ÉTELEK A FOGYÁSBAN

Mikor valaki rászánja magát a bevitt kalóriák számolására, hamar rádöbben, hogy az élvezet, a tartós jóllakottság és a kalóriaérték szempontjából kezdi vizsgálni az ételeket. Nyilván nagyon jó tud lenni egy friss péksüti (élvezet pipa) és talán sokáig is ki lehet vele húzni (jóllakottság pipa), de kalória szempontjából horribilis értékekkel bír, ezért szóba sem jöhet, ha valaki fogyni szeretne. Elkezdünk hát keresgélni, hogy mi az, amivel jól tudunk lakni, viszonylag hosszú ideig bírjuk vele, kevés a kalóriatartalma és netalántán még szívesen is esszük meg.

LEVESEK:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

A különböző levesek nem csak színesíthetik étkezésünket, de megfelelnek mind a három kritériumnak. Főként érdemes a zöldségleveseket (na nem krumplilevest, bár ha kellően híg akkor akár azt is), húslevest és mondjuk a frankfurti levest említeni. A krémlevesek már kicsit magasabb kalóriával rendelkeznek, de még jó alternatívaként szolgálhatnak. Ami fontos, hogy lehetőleg a tésztát kerüljük és húsból is csak módjával együnk.

FŐZELÉKEK:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Talán nem meglepő módon, de a főzelékek is megfelelnek mind a három szempontnak (nyilván csak akkor, ha valaki szereti őket). Kifejezetten kevés kalóriával rendelkezik a kelkáposzta és tökfőzelék, de finom lehet egy zöldborsó, bab, spenót és a sárgaborsó is. Ami fontos, hogy ne liszttel sűrítsük, hanem saját magával (ha szükséges egyáltalán). Vegyünk 1-2 merőkanállal ki a főzelékből, pépesítsük össze és keverjük bele az edény tartalmába.

LECSÓ:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Az egyik kedvenc ételem nyáron és szerencsére rendkívül alacsony a kalóriatartalma. Persze nem a füstöltkolbásszal és virslivel teletömött, füstölt szalonnán pirított verziónak, de a sima natúrlecsó tojással, vagy rizzsel rendkívül finom ebéd tud lenni.

SÜLTHÚSOK:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Főként pulyka-, csirkemell és comb. A húsok kalóriatartalma ugyan lényegesen magasabb a fent felsorolt zöldséges ételeknél, de magas fehérjetartalmuk miatt rendkívül jól el tudnak telíteni. Különböző módon bepácolva pedig számtalan formát ölthetnek. Amire figyeljünk, hogy ne túl sok zsiradékot használjunk az elkészítésükkor.

HASZNOS ÉLELMISZEREK

Van néhány élelmiszer, amikre az évek során bukkantam és igen hasznos kiegészítőnek bizonyultak a mindennapok során:

ÉDESÍTŐ

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Nagyon édesszájú vagyok, ezért az első lépések között szerepelt, hogy keressek valami használható alternatívát a cukor helyett, hiszen a hagyományos édesítőszerünk rengeteg kalóriát tartalmaz. Kipróbáltam a steviát, eritritet, xilitet, de sajnos minddel volt problémám: A steviának igen erőteljes mellékíze van, a xilit nagyobb mennyiségben hasmenést okoz és az eritrit sem volt az igazi a pezsgős utóíze miatt. Végül egyik ismerősöm ajánlására próbáltam ki ezt. Ez az élelmiszer steviából és eritritből, valamint minimális szukralózból áll (a paleo verzióban nincs szukralóz, de cserébe van egyfajta mellékíze), így összetételében lényegében kifogástalan. A 0!!! kalóriás ízesítő pedig hibátlanul teljesít eddig. Minden süteménybe, folyadékba kiváló, különösebb mellékíze nincs, a szukralóz tartalma pedig elenyésző. Ajánlom mindenkinek! (1800-2000 Ft/ 0,5 kg)

VIRSLIK:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Nem szeretem a húskészítményeket, mivel a többi feldolgozott élelmiszerhez hasonlóan, rengeteg olyan anyagot tartalmaznak, amiket nem szívesen fogyasztok el (mindenféle adalék, színezék, ízfokozó stb.), mégis alkalmanként van, hogy úgy alakul, hogy eszem ilyeneket. Bizonyos ételeket nem tudok elképzelni virsli nélkül (rakottkrumpli, frankfurtileves), ezért hosszasan vadásztam a boltok polcain, amíg olyan készítményt találtam, ami valamelyest fogyaszthatónak tűnt. Ez és ez a termék ahhoz képest, hogy virslik meglepően sok húst tartalmaznak és mentesek gluténtől, laktóztól és szójától. Ettől függetlenül nem viszem túlzásba a fogyasztásukat. (1600-2000 Ft/kg)

ZABPEHELY:

kalóriaszámlálás életmód egészség étkezés ételek élelmiszer diéta fogyókúra

Miután elkezdtem kicsit foglalkozni az étkezéssel a reggelt mindig müzlivel kezdtem. Időközben viszont rátévedt a szemem a csomagolásra, amitől lehidaltam. Egy-egy reggelivel rengeteg kalóriát vittem be köszönhetően az étel magas cukortartalmának Aztán elkezdtem zabpelyhet enni müzli helyett és meglepődve tapasztaltam, hogy ízlik. Viszonylag kevés is elég belőle és sokáig telítettségérzetet ad, illetve pozitív élettani hatásai is vannak. Én tejjel szoktam enni, illetve adok hozzá egy kevés mazsolát, hogy egy kicsit ízesebb legyen. Kitűnő reggeli tud lenni. Ledarálva zabpehelylisztet kapunk, amiből rengeteg étel készíthető (például palacsinta, muffin, panírozhatunk is vele stb.). Én ezt a fajtát szoktam venni, mivel árban elég jó. (199 Ft/ 0,5 kg)

NÉHÁNY GONDOLAT A VÉGÉRE

Fontos, hogy a kalóriaszámolás nem feltétlenül jelent egészséges táplálkozást. Le lehet fogyni úgyis, hogy napi szinten gyorséttermi ételt eszünk, csak éppen olyan mennyiségben és kalóriatartammal, hogy az kevesebb legyen, mint az, amit egy nap alatt elégetünk. Szervezetünk egészsége szempontjából természetesen nem mindegy, hogy a fogyás során hamburgert, vagy zöldségeket fogyasztunk túlnyomórészt. Nyissunk a számunkra újszerű megoldásokra, ha látunk benne rációt. Próbáljunk ki olyan ételeket, konyhákat, amiket eddig nem, hogy változatosabbak legyenek az étkezéseink. Együnk rendszeresen keveset (kb. 3-4 óránként), és legyen mindig nálunk valami étel, hogy minél kevésbé kényszerüljünk rossz minőségű étel hirtelen vásárlására. Ahogy azt már korábban is írtam, nézzük meg, hogy mit vásárolunk. Sajnos rengeteg élelmiszerben van cukor (még a natúr, zsírszegény joghurtban is), ezért ne dőljünk be például a „fitt”, „egészséges”, „diétás” jelzőkkel illetett élelmiszereknek sem.

Receptek amik nekem beváltak:

http://www.mindmegette.hu/mezes-mustaros-csirke-sutotokkel-es-zoldbabbal.recept/

http://maimoni.cafeblog.hu/2009/01/11/frankfurti-leves-rantas-nelkul/

https://receptneked.hu/sutes-nelkul/gyumolcsos-joghurt-torta/ - Gyors, könnyű és alacsony kalóriatartalmú, ha édesítővel készítjük.

http://www.mindmegette.hu/kapros-juhturoval-toltott-medvehagymas-palacsinta.recept/

Sok sikert a számoláshoz!!!

Tovább
0

Egész, egység, egészség - 4.1 rész: Gondolatok a súlytalanságról



Most, hogy kellő időnk van az olvasásra :) kezdjük is el az egészségesebb életmódhoz kapcsolódó tevékenységek részletezését. A sorban természetesen legelső helyen az év eleji fogadalmak favoritja, testünk tömegének csökkentése áll. Mivel a témában számtalan jól megírt és szakmaiságát tekintve nagyon alapos cikk található, ezért én most inkább a témát a hozzáállásunk és környezetünk ránk való hatása szempontjából közelíteném meg, de a bejegyzés végén ismertetek egy általam hatékonynak ítélt módszert, valamint több hasznos oldalt, ahol megtalálsz minden szükséges információt étkezési szokásod megváltoztatásához.

Szándékosan nem írtam fogyókúrát, mert az már annyira ódivatú. Kicsit azt érzem, hogy már a diéta szó is elinflálódott. Az életmódváltás talán a mostanában leginkább használatos kifejezés, ami viszont sokakban ellenérzést és félelmet gerjeszt, ebből fakadóan távolságtartással kezelik a témát. Érdekes megfigyelni a szóhasználatban fellelhető evolúciós lépcsőt, hiszen míg a fogyókúra kifejezésben érződik, hogy egyetlen célunk a kevesebb kiló elérése bármi áron, addig a diéta szó már valamivel összetettebb, egy adott céllal megvalósuló étrendmódosítást jelent (aminek célja nem feltétlenül a fogyás, bár sokan azzal azonosítják). Az életmódváltás viszont egy lényegesen komplexebb fogalom, amibe nem csak a táplálkozásunk, hanem számtalan más tevékenység beletartozik. Lényegében szemléletváltást jelent, aminek célkeresztjében egészségünk fenntartása, javítása áll.

A jólét korában (ami itthon is tapasztalható), amikor bármit meg tudunk venni, amit megkívánunk és fantáziánknak csak gyomrunk kapacitása és a pénztárcánk szabhat határt, nem csoda, hogy a lakosság jelentős része túlsúlyos. Lehet bizonygatni, hogy mennyivel élünk rosszabbul, mint x évvel ezelőtt, de a tényeken nem változtat: menj ki egy strandra nyáron és győződj meg a saját szemeddel, hogy éhezni nem éhezik a többség. A problémának több forrása van szerintem: az emberi gyarlóság, az erre rájátszó élelmiszeripar, a hiányos ismereteink, a köztudatban terjengő téves információk. A felelősségünket mindenesetre nem söpörhetjük le, és azt is tapasztaljuk, hogy vannak olyanok, akik képesek másfajta táplálkozás mellett is boldog, teljes életet élni.

Tudatosság! Légy tudatában, hogy mit, miért és hogyan teszel! Ez nem kioktatás akar lenni, hanem tanács. Eldöntheted, hogy leadsz néhány kilót és tehetsz ennek érdekében, de ha nem tárod fel magad számára, hogy mi vezetett el jelen állapotodig, milyen körülmények és befolyásoló tényezők közepette próbálod majd végig vinni a tervedet és hogy mi is a pontos célod (arról már nem is beszélve, hogy a miértekre is választ találj), akkor könnyen találhatod év végén a rituális pezsgőt markolászva és a Himnuszt énekelve azonos állapotban magad.

Ellenség a kapuknál

életmód fogyókúra fogyás egészség diéta élelmiszer

Ha sikerült meglelned a válaszokat és megvan a módszer is, amivel a célodat eléred, úgy gondolhatod, hogy már sínen vagy, innentől kezdve a vezérfonalat megragadva nem lesz más feladatod csak a jól kijelölt úton végig haladni. Hamar tapasztalni fogod valószínűleg (ha nem, akkor igen szerencsés vagy), hogy környezeted kevésbé lesz lelkes új táplálkozási szokásaid kapcsán, mint Te. Lesznek itt kétkedők ("Hallottam már ilyenről. Másnak sem sikerült."), bírálók ("Mi ez a hülyeség? Ez is valami trendi dolog."), irigyek ("Egy hét múlva, úgyis chipset fogsz megint enni."). Érdekes megtapasztalni, hogy mekkora ellenállás fogadja az embert, ha mást, másként kezd enni, mint a környezete. A focihoz tudnám ezt hasonlítani, amihez mindenki ért és ennek hangot is ad, mégis a szurkolók/nézők meghatározó része évek óta nem rúgott labdába.  Az evésnél pont az ellenkezője igaz: a gyakorlatban mindenki műveli, de a helyes elméletet kevesen sajátítják el.

Mit tehet az ember a negatív, lesajnáló, kioktató megnyilvánulásokkal szemben? Többnyire védve magunkat felcsattanunk, egyfajta felsőbbrendűséget érzékeltetve hangoztatjuk a tudományos eredményeket, vagy kioktatjuk mi is a környezetünket. Lényegében azt tesszük, amit velünk tesznek. Ez természetesen csak olaj a tűzre és fokozza az ellenállást környezetünk részéről. Fogadjuk meg a keleti tanok bölcs gondolatait és legyünk rugalmasak, hajlékonyak, miközben mély gyökereket növesztünk. Ne küzdjünk a családdal, barátainkkal, ne akarjunk meggyőzni senkit. Értsük meg őket, hogy miért mondják, amit mondanak és fogadjuk el, hogy más a véleményük a témában, majd haladjunk tovább az általunk kijelölt úton. Tegyük ezt alázattal és tisztelettel, és ne próbáljunk megnyerni minden egyes csatát.

A nagyok árnyékában

életmód fogyókúra fogyás egészség diéta élelmiszerKözel tíz évig tanultam közgazdaságot. Ez idő alatt, ha valamit megtanultam az az, hogy egy vállalkozás fő célja a profit szerzés. Bármennyire is szeretnénk hinni az ellenkezőjét, sajnos az élelmiszeripar sem kivétel ez alól, így még egy olyan szereplővel kell megküzdenünk, aki ellenünk dolgozik.

Gondolkodj, tájékozódj! Ne dőlj be automatikusan a jó marketingnek, az ismerős, egészséges életmóddal a köztudatban összekötött személyek ajánlásának. Olvass utána a dolgoknak, próbálj minél hitelesebb (lehetőleg anyagilag nem érdekelt, független) forrásokból információt szerezni. Tudom ez idő. De ha az idő pénz, akkor jobban el sem költhetnéd, hiszen az egészséges életmód manapság igen népszerű, aminek hatására számtalan ember, cég próbál versenyezni a pénzedért és ezen a területen nagyon nem igaz, hogy a drágább, az jobb is.

Matekkal a kilók ellen

életmód fogyókúra fogyás egészség diéta élelmiszerNagy valószínűséggel hallottál már a kalóriaszámolásról. A módszer hátterében az áll, hogy az ember energiát éget el, amit a bevitt tápanyagokból nyer. Ha többet viszel be a napi szükségletednél, hízol, ha kevesebbet, fogysz. Viszont az sem mindegy, hogy miből áll a bevitt táplálék. Fehérjékre, szénhidrátra és zsírra is szüksége van a szervezetnek, így nem elég csak egy adott ételre ráállni (lásd például a klasszikus káposztaleves fogyókúrát), hiszen akkor szervezeted nem kapná meg a működéséhez szükséges tápanyagokat. Éppen ezért nem csak a mennyiségre, hanem az összetételre is figyelni kell, illetve igyekezni kell a megfelelő napszakra időzíteni a táplálkozást. Most mondhatod, hogy ez már túl sok minden, amit szem előtt kell tartanod, de hosszútávon megtérül az alaposság, hidd el!

GYORS ÉS TARTÓS FOGYÁS NINCS! Az ezt ígérő módszerek olyan megoldások, amik valamilyen módon kizsákmányolják a szervezetet, ezáltal sokszor nagyobb kárt okozva, mint hasznot. A soványság nem jelent feltétlenül egészséget.

Két hasznos linket szeretnék megosztani. Az egyik elég jól leírja a kalóriaszámolás lényegét, módszerét, és azt, hogy hogyan érdemes csinálni, míg a másik egy oldal, ami nagy segítség lehet magában a folyamat végzésében. De javaslom, hogy olvass minél többet a témával kapcsolatban. Itt a reblog oldalán is folyamatosan jelennek meg hasznos írások.

És legvégül elrettentésként pedig egy film, ami rávilágít, hogy hogyan is tudnak viszonyulni az élelmiszervállalatok az egészségünkhöz. Jó szórakozást! J

Kalóriaszámolás módszere: http://www.lifetilt.hu/dietarol-es-kaloriaszamlalasrol-kezdoknek-i-shapeshifter-modra/

Hasznos oldal a kalóriaszámoláshoz: https://kaloriabazis.hu

Film: https://www.youtube.com/watch?v=OqkFr_A0nVI

Tovább
2

Nyitnikék

blogavatar

Hajlamosak vagyunk saját nézeteinket, véleményünket mindent felülíró igazságként kezelni és ellenszenvvel tekinteni mindenkire, aki másként vélekedik, pedig lehet, hogy csak nyitni kéne...

Utolsó kommentek